A Csak Ennyi Kell kihívás napi beszámolóit a képre kattintva érheted el. Pontosan megtudhatod, hogy mi vár rád és mit tanulhatsz meg ebből az online programból.

Egy dologban voltam biztos egész életemben, mióta csak az eszemet tudom. Pontosabban egy valamit nem tudtam soha elképzelni, mégpedig azt, hogy korlátok között éljek.

Egészen kicsi koromtól kezdve meg volt bennem az az érzés, hogy én az életben azt fogom csinálni, amit akarok, akkor, amikor csak akarom. Nem is értem honnan jött ez a fejembe, hiszen senki sem gondolkozott így a környezetemben és engem is a szokásos robotra programoztak, hogy szerezzek jó állást, aztán dolgozzak kb. 40 évet a nyugdíjig és az tök jó lesz nekem.

 

 

Félig meddig hatásos is volt ez a nevelés, hiszen én is elindultam a céltalan munkavégzés útján, ahol megjártam jó pár munkahelyet és ennek ellenére nem csillapodott bennem az a megmagyarázhatatlan forrásból eredő érzés, hogy én úgy is szabadon fogok élni és senki sem mondhatja meg nekem, hogy mit kell csinálnom, pláne azt nem,hogy mikor.

Annyira erősek voltak a korlátozó programok a fejemben, hogy csak a húszas éveim végén ismertem fel azt, hogy nem tartok semerre, pláne nem az igazán szabad élet felé.

Akármilyen messze jártam attól, hogy úgy éljek, ahogy mindig is elképzeltem, folyamatosan biztos voltam és vagyok benne, hogy elérem, amire vágyom.

Néhány általam nagyra tartott ember ébresztő gondolatainak köszönhetően rájöttem, hogy meg kell változtatnom a gondolkozásmódomat, le kell gyűrnöm a fejembe programozott korlátozó hiedelmeket ahhoz, hogy szabaddá válhassak. Egy kicsit kisarkítva nem érzem magamat addig igazán szabadnak, ameddig más dönti el helyettem, hogy mikor mehetek el vécére, ehetem meg az ebédem vagy utazhatok el pihenni.

 

 

Az elmúlt hat évem az önfejlesztésről szólt, aminek köszönhetően ma itt vagyok és megteszem az első gyakorlati lépést a mókuskerékből való kiszabadulásom irányába. (Na jó, igazából a másodikat csak az első lépés még nem publikus és a Korona vírus miatt csúszik a kivitelezés.)

Megtanultam, hogy akármiért is dolgozok meg keményen, azzal csak akkor érek el igazán komoly sikert, ha többször is elkérhetem érte a jussomat. Vagyis el kell érnem a hatástöbbszörözést, hiszen ha nem olyan dolgot csinálok, ami sokszor eladható egyszeri energia befektetésével, akkor csak egy újabb mókuskerékbe kerülhetek bele.

Aztán azt is tudom már, hogy minél több értéket hozok létre a világban, annál többre vagyok jogosult. Szóval bazira nagy értéket kell adnom egy szűk rétegnek, ergó valami exkluzívat, vagy kisebb értéket de a lehető legtöbb embernek. Esetemben jelenleg a kisebb érték rengeteg embernek kombó jöhet szóba.

Sikerült megtanulnom, hogy nem csak sok pénzből lehet sok pénzt csinálni. Meg kellett tanulnom, mert még nem gyűjtöttem rengeteg pénzt, hogy aztán nagy bevételekre tehessek szert. Én kis pénzből akarom megoldani, hogy szabaddá váljak.

Rájöttem, illetve felfogtam, hogy nem kell újra feltalálnom a kereket, hogy sikeres lehessek vállalkozóként. Elég megfigyelnem, hogy mi az, ami sok embernek működik és elég nekem is azt tennem egy kicsit magamra szabva. Ez nem csodatétel, csak kitartás és fegyelem kérdése. Bárki képes rá aki, egy betanított munkát is képes elvégezni.

 

 

 

Tehát a tények a következők.

  • Sok pénzt akarok keresni és ezért nem akarok látástól vakulásig dolgozni.
  • Nem félek a kemény munkától, ha van értelme, és az egyszeri energiabefektetésem folyamatosan újra és újra megtérül, így nem lesz felső korlátja a lehetséges bevételeimnek.
  • Nem rendelkezem olyan forradalmi ismeretekkel, ami bármely piacot is megváltoztatna, így egy kipróbált működő dologra van szükségem.
  • Jelenleg nem tudok előrukkolni olyan exluzív dologgal, amiért akármilyen pofátlan összeget elkérhetek, így az egyszerű dolgokra koncentrálok, amiket sok emberhez akarok eljuttatni.
  • Még nem áll rendelkezésemre a világ összes pénze, ezért kis összegből elindítható dologra van szükségem.
  • Kifejezetten türelmes embernek tartom magam, viszont az alkalmazotti létből már nagyon elegem van, ezért a lehető leggyorsabban pénzt akarok keresni az új vállalkozásommal.
  • Semmi kedvem átképezni magam 10 OKJ-s tanfolyamon vagy egyéb kurzusokon, szóval valami nagyon gyakorlatias, gyorsan alkalmazható ismeretre, eszközre van szükségem.
  • Mindennek a tetejébe nem akarok elköltözni sehová, hogy jobb eséllyel működhessen a vállalkozásom.

 

 

Ilyen kritériumok alapján sokan azt gondolhatnák, hogy nem túl jók a kilátásaim. Erre mondták régen azt a „jóakaróim”, hogy bilibe lóg a kezem.

Hát az van, hogy hétfőtől (2020. május 04.) belekezdek egy olyan gyakorlati képzésbe, ami mindezt megadhatja nekem. Csak rajtam fog múlni. Biztos vagyok benne, hogy kemény munka vár rám, amit amikor elvégzek, akkor egy olyan eszközzel fogok rendelkezni, ami szélesre tárja előttem a lehetőségek ajtaját és én dönthetem el, hogy mekkora szeletet vágok a tortából.

Biztos sokaknak 3 betű jár a fejében, de tévednek. Mindamellett, hogy nagyon nagyra tartom és sokat köszönhetek neki, de NEM MLM-ről van szó.

Az a jó hírem, hogy ez is bárkinek a rendelkezésére áll.
Hogy mindenkinek való? Nem hiszem. Csak abban hiszek, hogy bárkinek segíthet, aki többre vágyik annál, mint ahol most tart.

 

 

Nem kezdem el magyarázni, hogy pontosan miről is van szó, inkább nézze meg mindenki saját maga a lent található linken! Egy nálamnál sokkal kompetensebb illetőtől tudhatjátok meg a részleteket egy rövid videón és írásos formában egyaránt. Én már tanultam tőle és tudom, hogy tudja, miről beszél. A tapasztalata megkérdőjelezhetetlen és elmondja, miért nem kockáztatsz ezzel a rendszerrel ha megteszed, amit mondd.

Tarts velem ebben a kihívásban és kapsz tőlem egy extra bónuszt!

Ha még bizonytalan vagy, akkor kövesd ezt az oldalt, mert rendszeresen beszámolok arról, hogyan haladok a megvalósítás felé.

 

 

 

Bővebb információért 

Amennyiben követed az oldalamat akár mától, akár régebb óta, úgy jár neked egy EXTRA KEDVEZMÉNY. Iratkozz fel  a hírlevelemre és azonnal megkapod.

Ha véletlenül nem érkezne meg az üzenetem, lépj velem kapcsolatba 

 

Bízom benne, hogy neked is a hasznodra válik, amiket meg fogok osztani veled!

Bármi kérdésed van, üzenj vagy kommentelj bátran! És iratkozz fel! ;)

Üdv.: Hajnal László - Mese

 

.

 

 

Címkék

Friss Hírek

Iratkozz fel és nem maradsz le semmiről. Szólunk, ha frissül a cikk vagy számodra érdekes témákról írtunk.