Kedves olvasó!

 

Köszönöm, hogy megtisztelsz a figyelmeddel és áldozol az írásomra az idődből. Ennél többet nem is adhatsz másoknak, mert az idődet sosem kaphatod vissza, így én is mindent elkövetek, hogy értékesnek ítéld ezeket a perceket.

 

 

A nevem Hajnal László, a barátaimnak, illetve szinte mindenkinek csak Mese. Hitem szerint a teljes, kiegyensúlyozott és boldog élethez a legfontosabb dolog a tudatos gondolkozás és a folyamatos önfejlesztés. Ez ugyan úgy igaz az üzleti életben is.

Lehet rám mondani, hogy idealista vagyok, mert hiszek benne, hogy ahogyan egyre többen ébrednek rá a fent említettek fontosságára, úgy az iskolarendszerünk is elkezd ezekre a dolgokra építkezni. Én ehhez szeretnék hozzájárulni, amivel csak tudok.

Nem szeretném behatárolni, hogy milyen tartalmakkal fogok itt jelentkezni, hiszen szinte meinden mindennel összefügg. Egy célom van, hogy értéket közvetítsek a blogom által, legyen az spirituális vagy akár üzleties szemléletű.

 

Senkit sem akarok megváltoztatni azzal, amiket itt leírok. Nem mondom, hogy én látom jól a dolgokat. Mindenkinek meg van a saját igazsága, hiszen mindenkinek igaza van és mindenki téved.
Csak figyelj oda teljes nyitottsággal és amiről úgy gondolod, hogy hasznos számodra, azt használd fel!

 

 

Tisztában vagyok vele, hogy mára már kimondottan sokan írnak világjobbító gondolatokat, rengetegen foglalkoznak önfejlesztéssel, lassan már mindenki „kócsingol” és egyre többet lehet olvasni tudatosságról és hasonló témákról.
Nem azért kezdtem el én is ezzel a témával foglalkozni, mert jobban tudom, mint mások vagy olyan új dolgot fedeztem fel, mint még senki más. Szó sincs róla. Mindent elmondtak, leírtak vagy valamilyen formában megfogalmaztak már, amit tudni lehet vagy érdemes. Nincs új a nap alatt, mégsem jut el mindenkihez a megfelelő információ.
Egyszerűen szeretném, ha az én írásaimmal is növekedne az esélye annak, hogy valaki rátalál az önfejlesztés útjára, mert egyre nagyobb szükségünk van a tudatos gondolkozásra, hogy teljes és kiegyensúlyozott életet élhessünk.

 

Mindenki képes máshogyan értelmezni bizonyos dolgokat és a legtöbb embernek más és más megfogalmazás kell ahhoz, hogy átmenjen egy téma mondanivalója. Nüansznyi különbségek olyan felismerésekhez vezethetnek, amik életeket változtatnak meg. Szóval elképzelhető, hogy valakiben az én megfogalmazásom vált ki olyan dolgokat, ami által képes lesz fejlődni, jobbá válni, mint tegnap és ez által a világ is automatikusan egy jobb hellyé válik.

 

Én hiszek abban, hogy „Te magad legyél a változás, amit a világban látni akarsz!” (Mahatma Gandhi)

Muszáj elolvasnod

 

.

 

 

Címkék

Friss Hírek

Iratkozz fel és nem maradsz le semmiről. Szólunk, ha frissül a cikk vagy számodra érdekes témákról írtunk.